A 2010-ben Békés megyében indított, a közétkeztetés megújítására irányuló kezdeményezés idén november 13-án országos kiterjesztést kapott. Minden megyében 3 fős Mintamenza csapatok alakultak, melyek tagjai a népegészségügyi szakigazgatási szervek munkatársai és a gasztronómia területének jeles képviselői. A program minőségibb ételekkel látja el az iskolai étkezdéket, megújítja az étlapokat, és célja, hogy bevonják a közétkeztetésbe a helyi szállítókat, őstermelőket. Az egészséges táplálkozás alapelvein nyugvó programot kedden (dec.4) délelőtt 9 órától mutatják be Győrben, a Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének Jósika utcai épületében. A munkaértekezleten a Győr-Moson-Sopron,- Komárom-Esztergom- és Vas megyék mintamenza csapatait készítik fel.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Elutasította Jakabosék keresetét a Kúria
Nem kell fizetni 120 milliót az érmek után, az ügyvédet sokkolta az ítélet. Precedensértékű ítéletet hozott meg kedden a Kúria, a felülvizsgálati tanácsban helyet foglaló...






