Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Mobilon is gyorsabb lesz az internet

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az a cél, hogy Magyarország az első országok között legyen, ahol bevezetik az 5G-t, vagyis az ötödik generációs mobil adatátviteli technológiát – mondta Deutsch Tamás, a Digitális jólét program összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos hétfő este az M1 aktuális csatornán.

Közlése szerint a 4G-t váltó új technológiával valós idejű adatátvitelre lesz lehetőség, ami például az önvezető autók működésének szempontjából elengedhetetlen.

A két technológia közötti különbséget azzal érzékeltette, hogy míg most néhány 10 percet vesz igénybe letölteni az internetről egy filmet, az 5G-vel ez „gombnyomásnyi gyorsasággal” történhet. Az új technológia körülbelül tízszer gyorsabb a jelenleg elérhető adatátviteli sebességnél – tette hozzá.

„Ez olyan technológiai újítások előtt nyitja meg a lehetőséget, hogy ma a digitális fejlesztésekben a világon az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb kérdésnek azt tekintik, mikor tudja egy adott ország, egy adott régió a technológiát, az 5G technológiát alkalmazni” – fogalmazott a miniszterelnöki biztos.

A magyarországi 5G koalíció alapító nyilatkozatát hétfőn írták alá Budapesten: a 46 kormányzati és piaci szereplő, szakmai szervezet, ipari érdekképviselet és egyetem technológiai összefogása az ötödik generációs mobiltechnológia fejlesztését, valamint sikeres és gyors magyarországi bevezetését tűzte célul.