Modern Vállalkozások Programja – Országos Online Konferencia – IT Biztonság

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Július 21-én, 13 órától először az állami szereplők beszélnek majd a járvány biztonsági vonatkozásairól, tapasztalatokról és jó tanácsokról, majd szakértőink egy kerekasztal-beszélgetés során azt a kérdést járják körbe, hogy milyen hatást gyakorolt a pandémia az IT biztonságra a versenyszféra területén.

A koronavírus járvány váratlan helyzet elé állította a vállalkozásokat Magyarországon is. Nagyon rövid idő alatt kellett megteremteni az otthonról végezhető munka feltételeit. A szakemberek szerint ezt a feladatot a nagyobb cégek sikeresebben oldották meg, mert náluk már volt hagyománya a home office-nak munkaszervezési, infrastrukturális és információbiztonsági szempontból is. A Modern Vállalkozások Programja az elmúlt hónapok történései alapján azt tapasztalta, hogy a KKV-knak jól jött a segítség az online átállásnál. A járvány első hulláma elmúlt, de jelenleg még nem látjuk, mit hoz a jövő. A cél jelen helyzetben az, hogy az alkalmazott gyors megoldások minél tökéletesebbek legyenek, hogy a KKV-k zökkenőmentesen tudjanak majd az előttük álló hasonló kihívásokra.

A Modern Vállalkozások Programja rendezvényeit a kialakult helyzethez igazítva online felültre tette át. Az első, országos virtuális konferencia témája az IT biztonság.

Július 21-én, 13 órától először az állami szereplők beszélnek majd a járvány biztonsági vonatkozásairól, tapasztalatokról és jó tanácsokról, majd szakértőink egy kerekasztal beszélgetés során azt a kérdést járják körbe, hogy milyen hatást gyakorolt a pandémia az IT biztonságra a versenyszféra területén.

Program:

13:00  Nyitóelőadás

  1. Solymár Károly Balázs, digitalizációért felelős helyettes államtitkár, Innovációs és Technológiai Minisztérium

Kiberbiztonság emelésének kormányzati ösztönzése a vállalkozásoknál

13:15 Dr. Bencsik Balázs, intézetvezető, Nemzeti Kibervédelmi Intézet

IT biztonsági tanácsok cégeknek: Adat az adatról, avagy a metaadatok eltávolítása

13:30 Koleszár Péter, vezető IKT tanácsadó, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara – Modern Vállalkozások Programja

Modern Vállalkozások Programja – Céges birtokvédelem a kibertérben

13:45 Tóth István, etikus hacker, ACPM IT Kft.

Zsarolóvírus támadások: utólag máshogy csináltuk volna

Kerekasztal-beszélgetés: A pandémia IT biztonságra gyakorolt hatásai a versenyszférában

14:00 Kövesdi Zoltán, főtanácsadó, Innovációs és Technológiai Minisztérium

Biró Gergely, elnök, ISACA Magyarország Egyesület

Zengő Andrea, elnök, WITSEC (Women in IT Security)

Dellei László György, ügyvezető, Kerubiel Kft.

Kecsó Zoltán, ügyvezető, Zentis Hungária Gyümölcsfeldolgozó Bt.

Moderátor: Erdei Csaba, IT biztonsági szakértő, Informatika a Társadalomért Egyesület

A rendezvényen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Amennyiben még nem rendelkezik ügyfélfiókkal, úgy a regisztrációs gombra kattintva létrehozhatja adatlapját és egyben véglegesítheti rendezvényregisztrációját.

Amennyiben már rendelkezik ügyfélfiókkal, úgy kérjük a www.vallalkozzdigitalisan.hu oldalon, a jobb felső sarokban található Belépés gombra kattintva lépjen be a felületre és ott válassza ki a rendezvényt amire regisztrálni kíván. Ha jelszavát elfelejtette, úgy kérjük, hogy használja a jelszó emlékeztető funkciót.

forrás: www.vallalkozzdigitalisan.hu