Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Motiváltak az anyukák, ha a cégvezető figyel rájuk 

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Azokhoz a munkáltatókhoz térnek vissza motiváltan, felkészülten a munkavállalók a szülés utáni szabadságról, amelyek támogatták a távozás folyamatát, és a szabadság idején is tartották a kapcsolatot a dolgozóikkal – derül ki a Profession.hu állásportál felméréséből.

A felmérés alapján Magyarországon az érintett nők többségének kihívást jelentett a szülési szabadság után a munkaerőpiacra való visszatérés. Azoknál a munkáltatóknál, ahol támogatták és igyekeztek gördülékennyé tenni a távozás folyamatát, sokkal inkább számíthatnak arra, hogy vissza is térnek hozzájuk az értékes tapasztalattal rendelkező munkavállalók. A tapasztalatok szerint ők motiváltan (91 százalék) és felkészültebben (80 százalék) folytatták karrierjüket.

Tízből nyolc nő nem dolgozott a szülési szabadsága folyamán. Kivételt leginkább a felsővezetők jelentettek, akiknek a 29 százaléka végzett munkát és az egyéni vállalkozók, akiknek 82 százaléka dolgozott ez idő alatt.

Valamivel kevesebben voltak azok, akik figyelemmel követték a szakmájukban történő fejleményeket (44 százalék), mint azok, akik nem (56 százalék) az otthon töltött idő alatt. Ennek előfordulási gyakoriságát meghatározza a munkahelyi hierarchiában betöltött szerep: a felsővezetők és a középvezetők az átlagosnál jelentősen nagyobb arányban igyekeztek naprakészek maradni.