Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Műegereket szerzett be az Állatorvostudományi Egyetem

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Igen, műegereket. Nem is akármilyeneket, nem is akármennyiért.

A Japánból többmillió forint értékben vásárolt hat műegeret az egyetem Laborállat-tudományi és Állatvédelmi Tanszékén használják fel oktatási célokra, fokozatosan kiváltva az élő állatok alkalmazását a demonstrációs gyakorlati képzéseken – közölte az intézmény. A műegerek művérrel tölthetők fel a különböző mintavételi vizsgálatokhoz, gyakran használt "testrészeik" pedig cserével pótolhatók.

A tájékoztatás szerint a tanszéken a hallgatók külön kurzuson sajátítják el azokat az alapkészségeket, amelyeket megkövetel a laboratóriumokban használt kisállatokkal való szakszerű és kíméletes bánásmód. Megtanulják egyebek mellett azt, hogy miként foghatják meg úgy az „alanyt”, hogy azzal ne okozzanak neki fájdalmat, és egyúttal elkerüljenek egy esetleges harapást. Ugyancsak gyakorlatot szereznek abban, hogy hogyan vehetnek vért az állatból (egérnél például a farokrészből), mely testrészen hogyan kell beadniuk egy injekciót, vagy hogy miként juttathatják be professzionálisan az orvosi szondát az állat szervezetébe.

Hangsúlyozták, hogy az Állatorvostudományi Egyetem eddig is folyamatosan csökkentette az élő kísérleti állatok számát a tudományos, illetve az oktatási munkában. A jogszabályok szerint emlősállatok esetében például csak kifejezetten kísérleti célra tenyésztett egyedekkel szabad állatkísérletet végezni, a tartás során pedig ügyelni kell az állatok egészségének, jólétének megőrzésére.

Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: pixabay.com