Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Munkásszállón verekedett, tetté beismerte

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A győri nyomozók befejezték a debreceni férfi ellen indított büntetőeljárás vizsgálatát, aki 2022. augusztus 16-án egy győri munkásszállón – szóváltást követően – többször is ököllel arcon ütött egy lakót, majd a szobában tört-zúzott.

Az incidens következtében egy 31 éves szigetvári fiatalember súlyosan megsérült, a szállóban pedig mintegy 450.000 forint kárt okozott a feldúlt férfi. Az elkövető ellen büntetőeljárás indult súlyos testi sértés bűntettével, valamint rongálás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Tettét beismerte, de elmondta, hogy nem emlékszik a történtekre, azonban amikor látta, hogy áldozata arca nagyon megsérült, törölközőt adott neki, hogy ne vérezzen.

A rendőrség az ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Győri Járási Ügyészségnek küldte.

 

forrás, képek: police.hu