Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Nagy siker volt a harmadik Kantharosz-gála

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Harmadszorra is nagy sikert hozott a Kantharosz-gála. Civil szervezetek, neves borászok és a Győri Filharmonikus Zenekar összefogásával, a főszponzor Bühl Hungária Kft. támogatásával, Borkai Zsolt Győr polgármestere fővédnökletével az idén is teltházas volt a jótékonysági gála és árverés a Richter Teremben március elsején. A bevétel túlszárnyalta az előző évekét: míg 2010-ben 3 millió, idén már több mint 5 millió forint folyt be, amellyel a költségek levonása után a rászorulókat támogatják. Az adományok ünnepélyes átadása ma (április 4.) délelőtt volt a Richter – teremben. A bevételből a Szülészetért Alapítvány jut majd új vizsgálóasztalhoz, a Bóbita Gyermekotthon megújuló udvarára kerülnek játékok, felújítják a református ifjúsági teremet is, és eredményeikhez méltó körülmények között készülhetnek versenyeikre a Grácia gyermektáncosai.