Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szerda este jelent meg a Magyar Közlönyben a napelemek hálózatba történő betáplálását szabályozó kormányrendelet. 

Ennek értelmében az október 31-ig igényt bejelentők az utolsók, akik még betáplálhatják a megtermelt napenergiát a villamosenergia-hálózatba.

A rendelet szerint:

„Igénybejelentésnek minősül a hálózati engedélyes ügyfélszolgálatán vagy ügyintézésre szolgáló internetes felületén az erre a célra rendszeresített nyomtatványon, illetve űrlapon – az érintett felhasználási hely azonosítóját és felhasználóját is tartalmazó – elektronikus vagy papír alapon megtett, háztartási méretű kiserőmű létesítésére vagy bővítésére irányuló nyilatkozat.”

Még egy kis engedményt is tesznek:

„Feltáplálhat a közcélú hálózatra azon 2022. október 31. napját követően tett igénybejelentés alapján megvalósított háztartási méretű kiserőmű is, amelynek üzemeltetője igazolja, hogy igénybejelentésére a szolgáltató érdekkörében felmerült oknál fogva nem került sor.”

– Jóval egyszerűbb lesz a lakossági napelemek beszerelésének engedélyeztetése, a családi kiserőmű-kérelmek elbírálása három nap alatt megtörténhet – jelentette be Steiner Attila energetikáért felelős államtitkár.

Azok, akik október utolsó napja után jelentik be az igényt, már csak saját használatra fordíthatják a napenergiát, amíg a hálózatfejlesztés tart. Nekik ezzel a legvadabb rémálmuk valósul meg. Így ugyanis rájuk már nem vonatkozik a roppant kedvező szaldós elszámolási rendszer.

Ennek az a lényege, hogy a napelemes kiserőmű-tulajdonosok évente elszámolnak a szolgáltatóval. Ilyenkor a szolgáltató megvizsgálja az egy év alatt megtermelt, hálózatba betermelt, és hálózatról vételezett energia mennyiségét. Az éves kiegyenlítés során pedig pontosan ezek a mennyiségek számítanak, hiszen azok, akik rendelkeznek napelemmel, ugyanazon az áron tudják elszámolni az általuk megtermelt és a hálózatból vételezett áramot is.

A Technológiai és Ipari Minisztérium közleményében az áll, hogy a kormány ugyebár a szankciós energiaválság miatt megnövekedett napenergia igények kiszolgálása miatt rendelte el a villamosenergia-hálózat fejlesztését. Az ellátás biztonságának fenntartására hivatkozva azonban ideiglenesen felfüggesztették a betáplálási lehetőséget az újonnan csatlakozó lakossági napelemes rendszereknél.

A közlemény még azt is tartalmazza, hogy:

„A kormány az energia intenzív iparágakban működő hazai kis és középvállalkozásokat is segíti a rezsicsökkentésben, a vállalkozásokat emellett államilag támogatott olcsó hitelekkel, kamatstoppal is védi. Emellett mind a lakosságot, mind a vállalkozásokat energiahatékonysági beruházásokra is ösztönözzük.”

Ennek azonban az az érdekessége, hogy a betáplálási lehetőséget felfüggesztő döntés teljes mértékben ellentétes az energiahatékonysági beruházások ösztönzésével.