Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Napra-Forgó Jótékonysági Kerékpártúra

Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kerekezők szeptember 24-én, pénteken reggel 9.00 óráig gyülekeznek Győrben, a Megyeháza előtti téren. Rövid megnyitó, köszöntő után a vállalkozó kedvűek nyeregbe pattannak és rendőri felvezetés, biztosítás mellett elindulnak úti céljuk felé. Az előzetes jelentkezések szerint 8 iskola közel 250 diákja választja ezt a programot az iskolaév kezdetén.

 

A programmal célja az, hogy a figyelmet fogyatékkal élő embertársainkra irányítsák, a fiatalságot az egymás iránti odafigyelésre neveljék, egyben segítsék az önkormányzat fenntartásában működő szociális intézményt – s mindezt a sportot hívva segítségül. Nem versenyről van szó, hanem a sérült embertársaink iránti szolidaritás és szeretet kifejezéséről, kellemes kerékpározással kísérve.

 

Napra-Forgó kerékpártúra – időszakos fennakadás okozhat a közlekedésben. A résztvevők – rendőrségi felvezetés és biztosítás mellett – kb. 9.15 órakor a Megyeháza térről indulnak és a Baross Gábor-híd – Baross Gábor út – Nagy Imre utca – Nádas Ernő utca – Szent Imre út – Sági út – Töltéstava – Táplánypuszta útvonalon jutnak el úti céljukhoz, a Dr. Piróth Endre Mentáhigiénés Otthonhoz, majd kb. 12.30 órakor – ugyanezen az útvonalon – indulnak vissza.