Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Négy település közvetlen veszélyben

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Eddig huszonegy embert kellett kitelepíteni az otthonából Győr-Moson-Sopron megyében, Kisbajcson és Véneken a Duna áradása miatt, mindannyiukat rokonoknál, ismerősöknél helyezték el. Az árvízi védekezés munkálataiban a katasztrófavédelem, a közútkezelő és a vízügyi igazgatóság csaknem háromszáz munkatársa vesz részt – mondta el rádiónknak Dobos Viktória, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.

 

A közelgő árvízi helyzetre való tekintettel, valamint a védekezés maradéktalan felkészülése érdekében a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság intézkedéseket hajtott végre a védekezési feladatokra történő felkészülés céljából.
A Dunán levonuló árhullám elleni védekezés kritikus pontjaira összekötőket jelöltünk ki, akik a 
helyszínen a védekezési feladatokat (Dunaszentpál, Győrzámoly, Győrújfalu, Mecsér). A Megyei 
Operatív Törzs értekezletet tartott kedd délelőtt, ahol a minden eshetőségre felkészülve az érintett  területekre kidolgozott kitelepítési-befogadási terveket a végrehajtásukhoz szükséges feladatokat, a 
települési védekezési feladatokat tekintették át. A védekezésben résztvevő, valamint a kitelepítettek ellátásáról intézkedtünk. 

A hivatásos tűzoltó-parancsnokságokon a napi feladatokat ellátó létszám összesen 64 fő, amely a 
24/24 órás szolgálati rend bevezetésével napi 50 fővel növelhető, azaz (elrendelése esetén) naponta 
50 fő vezényelhető árvízi védekezéshez. Az előzetes felmérés alapján 36 önkéntes tűzoltó egyesület 168 fő önkéntessel tud részt venni a mentési munkálatokban. 

A Bolgányi-hídnál, a dunaszentpáli oldalon 42 fő önkéntes, valamint a Moson Mentőcsapat részei végeznek védekezési munkálatokat. Különös figyelmet kell fordítani azon települések árvízi védelmére, ahol a korábbi gátat elbontották, ezek: 

− Győrzámoly

− Győrújfalu

− Mecsér

− Dunaszentpál, ahol a meglévő védművek megerősítése zajlik, emellett a korábbi években 

megépített nyúlgátak szélesítése, magasítása szükséges. A rendkívüli védekezést végrehajtó településeken összesen 145 fő végez önkéntes munkákat. Ásványrárónál töltésmagasítás szükséges.