Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Négyen verekedtek össze Mosonmagyaróváron

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Négyen verekedtek össze a helyi vasútállomás várótermében.

Forrás: police.hu

A rendőrségre 2017. december 21-én 10 óra 10 perckor érkezett bejelentés, hogy többen összeverekedtek a mosonmagyaróvári vasútállomás várótermében. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a négy férfi – előzetes szóváltást követően – a váróteremben hangoskodott, majd összeverekedett, mely során két személy megsérült.

A rendőrök a helyszínen elfogtak és a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra előállítottak egy 20 éves és egy 18 éves csanádalberti, egy 21 éves békési, valamint egy 28 éves győri lakost. A nyomozók a négy férfit gyanúsítottként kihallgatták és az ügyben csoportosan elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak ellenük.