Közel 50 középiskolás korú fiatal lakik a Kossuth Lajos Kollégiumban. Az Európai Unió, a Fiatalok lendületben program keretében több, mint 8 millió forinttal támogatja ezt a tábort, amely a teljes szállásköltségüket, és a programjaikat, valamint ideutazásuk 70 %-át fedezi. A szerveződés célja, hogy erősítse az Unió környezettudatosságát, illetve hangsúlyozza az együttgondolkodást. A környezettudatosságot a tábor alkotóműhelyei hangsúlyozzák a leginkább, Németh Zsófia workshopvezető itt épp azt meséli, hogy hogyan fognak készíteni egy mai divatnak megfelelő ruhadarabot ebből a szemeteszsákból. A muzikálisabb táborlakók pedig igazi dobverőkkel, ezeken a kidobásra ítélt használati tárgyakon próbálhatták ki tudásukat. Jövőre Németországban rendezik meg a tábort. A résztvevők remélik, hogy ez egy hosszú távú kapcsolat a négy ország fiataljai között.
Cikkünk frissítése óta eltelt 16 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Tárgyalt a város a MÁV-val: ezek a fejlesztések várhatók
A MÁV, a Volán tulajdonosaként, 15 győri buszos automatát is lecserél a városban idén. Tájékoztatásuk szerint jelen pillanatban 22 darab elavult buszos automata van...