Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Nem indul a DAC

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Győri DAC 2009-ben még az NBII-ben gyűjtögette a pontokat, utána viszont mélyrepülés kezdődött a klub életében, többek között azzal, hogy a következő szezonra már nem kaptak másodosztályú licencet és más osztályban sem indulhatott a csapat. A megyei harmadosztálytól újraszerveződő együttes útja ugyan az évek során a megye I-ig vezetett, az elnök-tulajdonos Héger József már tavasszal bejelentette, hogy nem vezeti tovább a klubot, elsősorban az elmaradó önkormányzati támogatásokra hivatkozva.

Habár felmerült, hogy a DAC megye I-es indulási joga Sopronba kerültek volna, a  Kisalföld információi szerint viszont eddig nem érkeztek meg az MLSZ-be az ehhez szükséges iratok, ráadásul a csapat licence is a Pápai úti pályára szól.