Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Nem jutott be az elődöntőbe a magyar vízilabda-válogatott, és ezzel biztossá vált, hogy megszakad a sydneyi olimpián indított sorozat. A világbajnok olasz válogatott 11-9-re legyőzte Kemény Dénes válogatottját. Bizonyos szempontból a legfontosabb mérkőzéséhez érkezett el az ötkarikás játékok pólótornáján a Kemény Dénes irányította, címvédő magyar együttes. A helyzet úgy festett ugyanis, hogy a negyeddöntős csata vesztese már csak az 5-8. helyek valamelyikét szerezheti meg, míg a győztes a legjobb négy között folytathatja. A két válogatott eddig 12 ízben csapott össze olimpián, és három döntetlen mellett hét magyar, és csupán két olasz győzelem született.
NEKED AJÁNLJUK
Saját kertjében támadt meg egy medve egy székelyföldi férfit
Romániában egy tavaly áprilisi felmérés 10 ezer és 13 ezer közöttire becsülte a vadon élő barnamedvék számát, ami szakemberek szerint háromszorosa az optimális egyedszámnak. A...






