Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Nem a belvíz aggasztja a legjobban a gazdákat

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Még most is országosan több százezer hektár van víz alatt a mezőgazdaságban, azonban a gazdákat nem a belvíz aggasztja a legjobban, hanem a terményárak és a tavalyról nyakukon maradt jelentős készletek. 

Aki tavaly nem tudott az év elején szerződésket kötni és kivárt, hátha az aratás után nyomottabb áron tudja eladni a terményt, annak nem volt szerencséje és nagy mennyiségében a learatott áru is a magtárárakban maradt – mondta el a gyorihirek.hu-nak Major Béla. A kajárpéci agrármérnök és gazdálkodó kiemelte, tavaly év végére a felére estek vissza a terményárak az év elejéhez viszonyítva. 

Újév jött, az árak maradtak, sőt….

A tavalyi évhez képest körülbelül 15 százalékkal csökkentek a terményárak, ez a többi közt annak köszönhető, hogy beszűkült a piac. Sok gazdálkodónak rengeteg terménye megmaradt a tavalyi évről, így most igencsak törik a fejüket, hogy lehetne megfelelő haszonnal zárni majd a 2024-es évet. 

A megoldás az optimalizálás

Major Béla portálunknak elmondta az agrárium szereplőinek át kell formálniuk a gondolkodásmódjukat. Az idei évben így valószínű, hogy új növényeket is elültetnek majd a gazdák. Így a túlélés reményében a napraforgó, kukorica, cirok és búza mellett megjelenhet a földeken a bíborhere, a mák vagy éppen a facélia. A szakember szerint most mindennél fontosabb, hogy a gazdák a lehető leghatékonyabban gazdálkodjanak és optimalizálni a terméseket és a költségeket.