Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Nem hagyják magukra az önkénteseket

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Idén is támogatást kapnak az önkéntes mentőszervezetek – közölte honlapján a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. 

Ez annak köszönhető, hogy a katasztrófavédelem 2023-ban is kiírta azt a pályázatot, amely az önkéntes mentőszervezetek tevékenységéhez kapcsolódó működési költségek finanszírozására nyújt lehetőséget a központi költségvetésből. A rendelkezésre álló összesen hétszáz millió forintból százmilliót osztanak szét a mentőszervezetek között. 

Mint írják, az önkéntes csoportok megalakítását és működésük szervezett kereteinek megteremtését több mint tíz éve kezdeményezte a katasztrófavédelem. A központi, majd a területi rendeltetésű mentőszervezetek megalakítása és minősítése után a járási és települési szintű szervezeteket hívták életre. Ezek a csapatok ma már jól kiegészítik a hivatásos katasztrófavédelmi egységek munkáját, képesek a hivatásosok irányításával hatékonyan működni. 

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az önkéntes mentőszervezetek erősítésének elsődleges célja a települések önvédelmi képességének erősítése volt. A szervezetek bevonásával emelkedik azok létszáma, akik helyben vállalhatnak szerepet a károk felszámolásában és a helyreállítási munkálatokban. Jelenleg országosan több mint húszezer önkéntes áll beavatkozásra készen az emberek biztonsága érdekében. 

A mentőszervezetekben tevékenykedők létszámának növekedésével arányosan a beavatkozások száma is emelkedett, tavaly több mint kétezer-hatszáz katasztrófavédelmi műveletben vettek részt az önkéntes mentőszervezetek. A beavatkozásokhoz azonban nemcsak elhivatottságra és szakmai tudásra, hanem megfelelő felszereltségre, a kor kihívásainak megfelelő eszközökre is szükség van. 

Az idei pályázat során elnyerhető összeget a mentőszervezetek a többi között üzemanyagra, kötelező biztosításra, műszaki vizsgára, alkatrészre, üzemeltetésre, karbantartásra, illetve oktatásra költhetik. A pályázatokat harminc napon belül lehet benyújtani.

Fotó: Pixabay