Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Nem lesz hiány karácsonyfákból

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, hiányra mégsem kell számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban és a kiváló minőség is garantált a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének közös körképe szerint.

Magyarországon mintegy háromezer hektáron termesztenek fenyőfát, főleg Vas, Zala, Somogy megyében, de az Északi-középhegységben – a Mátra és a Bükk környékén -, valamint Nógrád megyében.

A választékban továbbra is megtalálgató a luc-, a nordmann, coloradói jegenyefenyő (Abies concolor), mely a legjobb illatú, a hosszútűs feketefenyő és az ezüstfenyő.

Magyarországon évente 1,8-2 millió fenyő talál gazdára a karácsony előtti időszakban, ennek mintegy 80 százaléka nordmann.

A fenyővásárok jellemzően december elején kezdődnek és egészen szentestéig tartanak. A vásárlást azonban nem érdemes halogatni, december első napjaiban még biztosan széles kínálat közül választható ki a megfelelő fenyő.

A vásárlást követően érdemes hűvös helyen tartani a fát, vízbe tenni azonban nem szükséges, hiszen a kivágott fa már nem vesz fel ilyenkor vizet – tanácsolják a szakmai szervezetek.

Felhívják a figyelmet arra is, hogy nem érdemes földlabdás fenyőt venni, mert ezeket a karácsonyfa ültetvényeken nem "iskolázzák" és nem ültetik át megfelelő időközönként így kiültetésük rendkívül kockázatos, többnyire sikertelen.

A vágott fenyők nem erdőpusztításból, hanem erre a célra telepített ültetvényből származnak, és oxigént termelnek, míg a műfenyők előállítása komoly környezeti terhelést okoz.

Számításaik szerint a műfenyő akkor lenne környezetkímélő alternatíva, ha egy-egy darabját legalább 20 évig használnák a vásárlók, miközben 5-6 évente lecserélik a statisztikák szerint.