Kezdőlap KÉK HÍREK

Nem unatkoztak hétvégén a rendőrök

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szolgálatot ellátó állomány az elmúlt három napban hat személyt fogott el, ebből kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, hármat az ellenük érvényben lévő körözés alapján, egy külföldit pedig amiatt, mert az országban jogellenesen tartózkodott.

 

Szabálysértési feljelentéssel 65 alkalommal éltek a rendőrök, helyszíni bírságot 121, míg közigazgatási bírságot 93 alkalommal szabtak ki.

Az egyenruhások a megye útjain 1481 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 3 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.