Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Nemcsak a lakáshiteleseket segítik

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

 Az első az volt, hogy belátható időn belül vezessék ki a devizahiteleket, azaz szűnjön meg az árfolyamkockázat a lakáscélú jelzálogok esetében, valamint, hogy a devizahitelesek ne járjanak jobban a megoldással, mint azok, akik forintban vették fel a hiteleket. A szervezet ezek alapján vizsgálta a lehetőségeket. Az árfolyamkockázatot vagy időben egyszerre, vagy néhány éven át elhúzva szüntetik meg, kérdéses még, hogy hogyan határozzák meg az árfolyamot, és arról is egyeztetniük kell, hogy milyen kamatokat alkalmazzanak, ha elkészültek az új hitelszerződések. A javaslatok a bankszektorra, az államra és az ügyfelekre is hárítanak terhet, a költségek jelentős része azonban a bankszektort terheli.

 

(MTI)