Egyre népszerűbb a győri Széchenyi István Egyetem idén ötéves Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Programja, amely a gazdaságtudományok terén az egyetlen ilyen szintű angol nyelvű képzés Magyarországon. A hallgatók és az oktatók számottevő hányada külföldi, erősítve az intézmény nemzetközi láthatóságát, presztízsét, külkapcsolatait.
A Széchenyi István Egyetem legkülönlegesebb képzéseinek egyike az angol nyelvű Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Program (SZEEDSM), amely 2016-ban indult kettős céllal. Egyrészt, hogy megalapozza a már diplomával rendelkezők szakmai életpályáját az akadémiai világban, másrészt hogy a gyakorlati problémákra koncentráló, a valós gazdasági életben is hasznosítható tudást biztosítson számukra. Emellett fontos eleme a transzdiszciplinaritás, ami azt jelenti, hogy a közgazdaságtanon kívüli tudományágakból – a szociológiától a pszichológián át a filozófiáig – szabadabban figyelembe lehet és kell venni azokat az eredményeket, amelyek relevánsak lehetnek egy probléma komplex megoldásához.
A SZEEDSM a Regionális és Gazdaságtudományi Doktori Iskolán belül működik, amelynek vezetője, dr. Dusek Tamás professzor hangsúlyozta: a program nyelve – az oktatásé és az adminisztrációé is – teljes mértékben angol. „Ez kaput nyitott nemcsak azon magyar hallgatók előtt, akik angolul szeretnének ezen a tudományterületen tanulni, hanem a külföldiek előtt is. Nem véletlen, hogy az eddig végzettek között van indiai és osztrák állampolgár is. Az angol nyelv ráadásul lehetővé teszi, hogy az itt keletkező produktumok azonnal értelmezhetők legyenek a világ bármely részén. A képzés népszerű, jelentős a túljelentkezés, ami azt mutatja, az elmúlt öt évben sikerült beilleszkednie a nemzetközi tudományos életbe. Ez nagymértékben növeli a Széchenyi István Egyetem láthatóságát, presztízsét, nemzetközi kapcsolatait” – mondta. Dr. Dusek Tamás szeretné, ha a jövőben még szorosabb lenne a kapcsolat a doktori iskola magyar és angol nyelvű programja között, ami jelenthet közös rendezvényeket, de hosszabb távon akár közös tantárgyakat is.
Dr. Komlósi László professzor, a SZEEDSM igazgatója elmondta: a program egy meglévő, sikeres doktori iskola új ágát jelentette, s az induláshoz szükség volt a Széchenyi István Egyetem vezetésének nyitottságára, valamint a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány azóta is folyamatos anyagi támogatására, aminek köszönhetően jelentős összegű, teljesítményalapú ösztöndíjat tudnak nyújtani a hallgatóknak.
„A gazdaságtudományok terén ez az egyetlen ilyen szintű angol nyelvű képzés Magyarországon. De nemcsak ez adja a különlegességét, hanem az is, hogy a hangsúly a vezetéstudományon és a szervezeti kommunikáción van” – fejtette ki dr. Komlósi László. Hozzáfűzte: az angol nyelv révén a hallgatók mellett az oktatók is lehetnek nem magyarok. A tizenkilenc tantárgy mintegy hatvan százalékát neves külföldi – többek között egyesült államokbeli, finn, olasz, dán, kanadai – professzorok tanítják. Emellett azonban cél az is, hogy a Széchenyi István Egyetemről minél több oktatót vonjanak be akár az oktatásba, de még inkább a hallgatók témavezetői, mentorai közé. A Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar, az Apáczai Csere János Kar, illetve a műszaki karok oktatói közül már most is többen részt vesznek ily módon a programban.
„A képzésben rendkívül fontos a gyakorlati oktatás. Nem az a lényeg, hogy a PhD-hallgatók elméleti tudást szerezzenek, hanem hogy az adott tananyag érdemi módon járuljon hozzá saját formálódó kutatási témájukhoz. Közben pedig segítjük őket mind szakmailag, mind emberileg, hiszen a feladatuk nem könnyű, már csak azért sem, mert közben általában a munkahelyükön és a családjukban is helyt kell állniuk” – mondta dr. Komlósi László. A professzor arra számít, hogy december végéig már legalább 12-en védik meg sikeresen disszertációjukat és szereznek PhD-fokozatot, ami rendkívül szép szám egy ötéves doktori program esetében. Ennél is fontosabb azonban, hogy ők mindannyian valamilyen újdonsággal járulnak hozzá választott szakterületükhöz.