Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Nincs leállás, csak jelentős termeléscsökkenés a kapuvári húsgyárban

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A Kisalföld szerdai számában megjelent cikk szerint többhetes termeléscsökkenés után szinte teljesen leállt a négyszáz embert foglalkoztató kapuvári húsgyár. A cikk szerint a Kapuvári Hús Zrt. közgyűlését – amelytől a dolgozók komoly eredményeket vártak – e hét elejéről szeptember 27-ére halasztották; a hazaküldött alkalmazottak a telefonhívást várják a munka újraindulásáról. Pászli Tibor a lapnak elmondta: péntek délutánra demonstrációt hirdettek a gyár elé a munkahelyek védelmében.

 

(MTI/Kisalföld)