Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Nincs már jegy az EYOF tornaversenyeire

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nagy az érdeklődés a július 23-29. között rendezendő Európai Ifjúsági Olimpia jegyei iránt. A tornaversenyekre már be sem lehet jutni, az összes jegy elkelt.

 

Tornában, a fiúk mezőnyében 30 ország nevezett teljes három fős csapattal, további 3 ország indul egyéni versenyzőkkel, írja a MOB honlapja. Az egyéni selejtezőket július 25-én rendezik három csoportban. Ezen a napon hirdetnek bajnokot a csapatversenyben. A lányok mezőnyében 32 nemzet indul teljes csapattal és 6 nemzet egyéni résztvevői küzdenek.

 

EYOF-Radnoti-u-sportt-2

Mindkét nem egyéni összetett fináléját 27.-én rendezik. A hat fiú és négy lány szerdöntőben 28 és 29-én hirdetnek bajnokot. A Radnóti utcai tornacsarnokot és a közvetlen mellette elkészülő melegítő csarnokot a tervek szerint május végén adják át.

 

Forrás: MOB.hu