A magyar szövetség (MÖSZ) tájékoztatása szerint az Antigua városában rendezett ülésen a legnagyobb vita éppen ezzel kapcsolatban alakult ki, végül a többség titkos szavazással az újítás mellett foglalt állást. A kongresszus ugyanakkor felhatalmazást adott arra, hogy a rendezési tapasztalatok folyamatos leszûrése után a most elfogadott szabályokon változtatni lehessen.
Pálvölgyi Miklós, a férfiválogatott szövetségi kapitánya itthonról az MTI érdeklõdésére elmondta, tudomása szerint egyetlen szavazaton múlott, hogy nem bukott meg a javaslat, egyúttal emlékeztetett arra, hogy a magyar szövetség nem támogatta a kezdeményezést.
"Elhamarkodott döntés született, ez a rendszer még nincs igazán kitalálva, kiérlelve. A tesztek során kétszer ugyanúgy még nem rendeztek versenyt. Ha majd sikerül a többségnek megemészteni a mostani döntést, esetleg születnek pozitív javaslatok, de még sok munka van addig, amíg igazán jó versenyszám alakul ki. Mindenképpen pontosítani kell a körülményeket, a szabályokat, az értékelést" – nyilatkozott a szakvezetõ.
A jelenlegi elképzeléseket ismertetve elmondta, délelõtt rendeznék meg az úszást és a vívást, majd délután, szinte egy blokkban a maradék három számot. A lovaglásban ezentúl a második körben, a végén jönnének a legjobb helyen állók, majd kis idõ múlva következne hendikepp rendszerben a 3000 méteres futás. Ennek során elõször tíz, majd öt, aztán megint öt lövésre kerülne sor.