Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Női kosárlabda Euroliga – Győr a 13. az erősorrendben

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

wbasket.hu szaklap tájékoztatása szerint a nemzetközi szövetség (FIBA) ismét összeállította a 16 résztvevő klub rangsorát a szerdán rajtoló csoportküzdelmek előtt. A FIBA szakírója a DVTK kapcsán kiemelte, hogy a miskolciak a tavalyi szereplést ismételnék meg, amikor egy győzelemre voltak a Final Fourtól.

Ehhez szinte ugyanazok az összetevők állnak rendelkezésre, miután a keret alig változott. A Győrbe távozott Darcee Garbin helyére érkezett lett Aleksa Gulbén kívül Lelik Rékától és Kaila Charlestól lehet kiemelkedőt várni ahhoz, hogy a "kiegyenlítettnek és trükkösnek" tekinthető A csoportban eredményesen helyt tudjon állni az együttes.

A Győr esetében a szakíró a nehéz sorsolást említi, mivel a D csoportban nem egy, hanem két favorit szerepel a cseh USK Praha és spanyol Valencia révén, így az olasz Veneziával futhat versenyt a magyar csapat a harmadik továbbjutó helyért.

A szerző hangsúlyozta, hogy a Győrnek több minőségi játékosa van a nyáron érkezett Kiss Virág, a kanadai Bridget Carleton és Garbin személyében, de nagyban meghatározhatja a szereplést a magyar válogatott Cyesha Goree és a lengyel Weronika Telenga teljesítménye is. A Győrnek a jellemzés alapján megvannak a fizikai adottságai ahhoz, hogy megnehezítse az ellenfelek dolgát.

Az erőssorrendet a címvédő török Fenerbahce vezeti. A magyar érdekeltségű együttesek közül a Határ Bernadettet és Turner Yvonne-t foglalkoztató Valencia a második, a Juhász Dorkával felálló olasz Schio az ötödik, míg Czukor Dalma csapata, a Zaragoza a kilencedik helyen található.

Az Euroliga nyitókörében szerdán a DVTK a francia BLA csarnokában lép pályára, míg a Győr csütörtökön a Veneziát fogadja, utóbbi meccset élőben közvetíti az M4 Sport.

Az átalakított lebonyolítás alapján az eddigi két nyolcas csoport helyett négy kvartettben küzdenek a csapatok november 27-ig. Az alapszakaszt követően az első három kerül a középszakaszba, a negyedikek az Európa Kupa rájátszásában folytatják. A középszakasz 12 együttese két hatos csoportban küzd tovább december 11-től, ennek végén az ötödikek és hatodikok búcsúznak, a harmadikok és negyedikek keresztbejátszanak a negyeddöntőért.

Az elsők és másodikok szintén keresztbejátszanak, a győztesek közvetlenül a négy közé jutnak, a vesztesek pedig a negyeddöntőben folytatják. A szezont a korábbiakkal ellentétben nem négyes, hanem hatos döntő zárja le.

Az Euroliga csoportjai:

A csoport: DVTK HUN-THERM, Salamanca (spanyol), Schio (olasz), Basket Landes (francia)

B csoport: Bourges (francia), Mersin (török), Olimpiakosz (görög), Brno (cseh)

C csoport: Villeneuve d’Ascq-LM (francia), Polkowice (lengyel), Fenerbahce (török), Zaragoza (spanyol)

D csoport: UNI GYŐR, Valencia (spanyol), Venezia (olasz), USK Praha (cseh)