Kezdőlap KÉK HÍREK

Nyakon szúrta ismerősét, majd felmosta a garázst

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Beismerte tettét a nyomozási bíró előtt a szeptember végén Szegeden történt gyilkosság gyanúsítottja.

Ezt a férfi védője közölte az MTI-vel. Spekla Erik, ügyvéd elmondta, a férfi elismerte, hogy megszúrta idős ismerősét, az eset összes körülményét azonban a további nyomozás tisztázza majd.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája a szökés-elrejtőzés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A döntéssel szemben fellebbezést jelentettek be – tette hozzá a védő. 

A rendőrség kedden találta meg egy idős férfi holttestét egy újszegedi garázssor egyik garázsában. A nyomozók egy nap alatt azonosították, és őrizetbe vették a gyilkosság gyanúsítottját.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a megalapozott gyanú alapján a férfi korábban elköltözött az újszegedi ingatlanból, de postája miatt néha visszajárt. Szeptember végén volt otthona közelében találkozott a későbbi sértettel az idős férfi újszegedi garázsában. Egy korábbi sérelem miatt összevesztek, és a vitát a gyanúsított úgy zárta le, hogy egy kést felkapva nyakon szúrta az idős férfit, aki a helyszínen az életét vesztette.

A gyanúsított felmosta a garázst, magához vette a kést, a sértett telefonját, valamint a bankkártyáját, majd a garázsajtót kívülről bezárva távozott.