Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Nyolc év után született ítélet a győrszentiváni klán ügyében

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Győri Törvényszék megállapította az adócsalási cselekmények bűnszervezetben való elkövetését, 20 vádlottat – egy kivételével fegyházban végrehajtandó – szabadságvesztésre és közügyektől eltiltásra ítélt és 4 milliárd forintot meghaladó vagyonelkobzásról rendelkezett. 
 
A megállapítás szerint a Magyarországon felvásárolt fémhulladékot a jellemzően az 1-5. rendű vádlottak tényleges irányítása alatt, de más – stróman – személyek tulajdonában álló külföldi cégek bruttó áron adták el külföldön; Szlovákiában, illetve Csehországban. Az árut a vádlottak győrszentiváni telephelyén felpakolták, külföldre szállították és úgy értékesítették, mintha az árut a külföldi cég szerezte volna be és emiatt az értékesítés helye szempontjából is belföldi értékesítésnek minősült, írja sajtóközleményében a Győri Törvényszék. 

A cselekményben az 1-5. rendű vádlottak fektettek pénzt az egyes szállítmányokba, a fuvardíjat kifizették, majd a megbízásukból külföldi céget alapító és abban vezető tisztségviselőként eljáró strómanok közreműködésével külföldön értékesítették, a számlát kiállították. A befolyó vételár az 1-5. rendű vádlottakhoz került, ők voltak azok, akik a külföldi szállítmányok értékesítéséről, az árról, mennyiségről is tárgyaltak; az értékesítésekhez kapcsolódó ÁFÁ fizetési kötelezettségüknek azonban nem tettek eleget. A strómanok a cég alapításáért, az egyes kiutazásokért kaptak pénzt az 1-5. rendű vádlottaktól.

A másik cselekmény típus során a Magyarországról, a vádlottak telephelyéről induló fémhulladékot külföldre utaztatták és az árut papíron értékesítették, majd ugyanazt a hulladékot visszavásárolták, vissza is szállították, és az értékesítések alkalmával keletkező Áfa fizetési kötelezettségnek nem tettek eleget. 

A bíróság egy vádlott kivételével valamennyi vádlottra megállapította a bűnszervezetben való elkövetést, a cselekmények elkövetése során kialakult hierarchikus szervezet felépítésében voltak olyan vádlottak, akik a többit irányították, működésük során konspiratívan működtek együtt, tevékenységüket a hatóságok elől leplezni próbálták egyebek mellett azzal, hogy nem valós gazdasági eseményt tükröző fuvarlevelekkel értékesítették az árut. A vádlottak több milliárdos kárt okoztak a külföldi államok költségvetésének, a döntés meghozatalakor azonban az idő múlását is figyelembe vette a bíróság. A 18. rendű vádlott kivételével mindegyik vádlottnak fegyházba kell vonulnia, feltételes szabadságra nem bocsáthatók. 

Az ügyész az 1., 2., 3. és 5. rendű vádlott tekintetében három napot tartott fenn a fellebbezése bejelentésére, a többi vádlott vonatkozásában az ítéletet tudomásul vette.  Az ítélet a 11. rendű vádlott tekintetében elsőfokon jogerőre emelkedett. A vádlottak közül négyen három napot tartottak fenn fellebbezésük bejelentésére, négy vádlottal a bíróság kézbesítés útján közli az ítéletet, a többi vádlott és védőik részben felmentésért, részben enyhítésért jelentett be fellebbezést.

A bíróság a nyolc évig tartó elsőfokú eljárás során 77 tárgyalási napot tartott, 160.000 oldal nyomozati iratanyagot kellett feldolgoznia. A nyomozás során lefoglalt 19 nagy értékű személygépkocsit a bíróság előzetes értékesítés keretében értékesítette, a befolyó vételár 82.560.000 Ft.