Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Október végétől kapható az influenza elleni térítésmentes oltás

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A tavalyihoz hasonlóan az idei szezonban is 949 ezer adag terítésmentesen felhasználható 3Fluart influenzavakcina áll rendelkezésre a kockázati csoportba tartozó, háromévesnél idősebbek számára. 

Az elmúlt évtizedek tapasztalatai szerint az influenzavírusok terjedése Magyarországon november végétől figyelhető meg a lakosság körében, és a járványos szintet általában januárban éri el, ezért az influenza elleni védőoltást a járvány kialakulása előtt – azaz novemberben, decemberben – javasolják beadatni.

A védőoltást különösen javasolják a 60 év felettieknek, a krónikus betegeknek, az egészségügyi és szociális dolgozóknak, valamint a várandósoknak.

Az elmúlt 14 évet tekintve az influenza ellen beadott védőoltások száma a 2023/2024-es szezonban volt a legalacsonyabb. Az adatok szerint 594 465 három éven felüli ember kapott influenza elleni térítésmentes védőoltást, ebből 442 943-an (74,5 százalék) 60 évesnél idősebbek voltak.

Az NNGYK felhívta a figyelmet arra, hogy a Covid-19 különböző variánsai továbbra is világszerte jelen vannak, Magyarországon jelenleg a JN.1 leszármazási vonal alvariánsai, ezek közül elsősorban a KP.3 dominál, de az Európában egyre gyorsabban terjedő, rekombináns XEC variáns is kimutatható. Ezek a variánsok már nem okoznak olyan súlyos megbetegedést, mint korábban a pandémia alatt terjedő változatok, a tünetek pedig gyakorlatilag megegyeznek a felső légúti fertőzések szokásos tüneteivel – írták.

Az NNGYK a 2024/2025-ös szezonra alkalmazandó vakcina összetételére vonatkozó WHO-ajánlás megjelenése után indította el a Covid-19 oltóanyag beszerzését. A vakcina hazai elérhetőségéről, arról, hogy mikortól kérheti a lakosság az oltást, időben tájékoztatást adnak – olvasható a közleményben. (Forrás: MTI)