Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Öngyilkos akart lenni, ezért hajtott neki a vonatnak a férfi

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 72 éves férfi ellen, aki öngyilkossági szándékkal hajtott egy vasúti átjáróba. 

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint az idős férfi tavaly év elején egy Győr melletti település határában közlekedett gépkocsijával. A férfi betegsége miatt nagyon elkeseredett volt, elhatározta, hogy véget vet életének. ezért a település külterületén, egy vasúti átjáró előtt leparkolt autójával és egy vonatra várt. Mikor egy személyvonat érkezett az átjáróba, a férfi elindult autójával és a piros jelzés ellenére a vonat oldalának hajtott. Az ütközéstől járműve kipördült és egy betonelemnek csapódott.

A személyvonaton a mozdonyvezetőn és a jegyvizsgálón kívül kb. 100 utas utazott, közülük senki nem sérült meg, míg az elkövető nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Ugyanakkor a szerelvényben kb. 2 millió Ft-os kár keletkezett.

A férfi ellen a vasúti közlekedés biztonsága ellen elkövetett bűntett miatt emelt vádat az ügyészség, vele szemben három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a járművezetéstől is tiltsa el a bíróság.