Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Online egyetem Győrben

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A program célja: az intézményekben a 21. század követelményeinek megfelelő komplex felsőoktatási szolgáltatások fejlesztése és működtetése, illetve olyan magas szintű együttműködés létrehozása, amellyel versenyképes, modern, szolgáltató intézményekké válnak a partnerek. A konzorcium tagjai a Széchenyi István Egyetem mellett az Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központ, az Eszterházy Károly Főiskola, a Dunaújvárosi Főiskola és az Universitas–Győr Szolgáltató Nonprofit Kft. A résztvevő intézmények hallgatói online módon kapcsolódhatnak be a képzésbe, és érhetik el a létrehozott e-tananyagokat. 

 Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora: – Ez a támogatás a megújulási lehetőség mellett komoly felelősséget is hordoz magában, hogy minden befektetett forint értékesen hasznosuljon, s intézményünk valóban új fejlődési pályára álljon. Az EU fejlesztés politikájában megfigyelhető főirány a life long learning, az élethosszig való tanulás, amely meghatározó jellemzője az Európai Felsőoktatási Térség létrehozását célzó bolognai reform-folyamatnak. Ennek tudatában alakítottuk ki átfogó fejlesztési stratégiánkat és konzorciumi partnerségünket az Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központtal, az Eszterházy Károly Főiskolával, a Dunaújvárosi Főiskolával, és az Universitas–Győr Szolgáltató Nonprofit Kft.-vel.  A projekt címe: Hungarian Online University – Ágazati informatikai együttműködés létrehozása az új típusú e-learning alapú képzések hazai és nemzetközi elterjesztésére A projekt azonosítója: TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0003 Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 1.379.005.581 Ft