Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Önvédelemre hivatkozott

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Azzal kapcsolatban, hogy miért várta az őt egy előző esti kijelentése miatt elszámoltatni akarókat duplacsövű vadászpuskával az utcán, azt mondta, halálfélelme volt, fenyegetően léptek fel vele szemben, túlzottan magabiztosak voltak. Azért biztosította ki a fegyvert, mert úgy gondolta, „egy csőre töltött fegyver sokkal nagyobb biztonságot adhat”.

A későbbi első áldozat – akit akkor lőtt le, amikor közeledett hozzá – azért vonta őt felelősségre reggel telefonon, mert fülébe jutott: előző este azzal vádolta őt, hogy eltiltotta ismerőseit a családi háza aljában működtetett vendéglátóhelytől – folytatta a vádlott. 
    Az első áldozatot – akit gyerekkora óta ismert, de kapcsolatuk évekkel ezelőtt megromlott – a környéken „félve tisztelt” emberként jellemezte. A másodikról pedig – akit azután lőtt le, hogy már menekülni kezdett, és beugrott a kocsiba – úgy nyilatkozott, hogy „a győri alvilág zsoldos katonája” volt, aki pénzért bármire képes. Azért lőtt, mert attól tartott, a férfi fegyvert keres az autóban – magyarázta tettét. Csak fokozta az idegességét, hogy ő is megjelent a helyszínen, erre ugyanis nem számított – tette hozzá. Megbánta, amit tett – jelentette ki, a bíró kérdésére pedig közölte, hogy ha ma hasonló helyzetbe kerülne, megpróbálna kitérni a támadás elől. 
    A vádlott hangsúlyozta: csak el akarta riasztani a két férfit, de hangos vitájukban „patthelyzet” alakult ki, és csak azután tüzelt, hogy megfenyegették: visszajönnek, amikor nem lesz nála puska. Ezért saját és családja életét, testi épségét féltette – tette hozzá.

(MTI)