Kezdőlap KORONAVÍRUS

Orbán Viktor: keddtől a közterületeken is kötelező lesz a maszk

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Addig kell kitartani, amíg a koronavírus elleni vakcina megérkezik – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az M1 aktuális csatornának adott keddi interjúban.

A kormányfő hangsúlyozta, a vakcina belátható közelségben van, és a megoldásban csak ez tud segíteni.

Kifejtette: december végén, januárban az EU-ból biztosan, és talán máshonnan is jön majd valamennyi vakcina.

Úgy számol – folytatta Orbán Viktor -, ez arra lesz elég, hogy az orvosokat, ápolókat, kórházi dolgozókat, a közrend fenntartásában dolgozókat be tudják oltani, és talán a legnagyobb bajban lévő betegeket is.

Hozzátette, emellett a kínai, az orosz és az izraeli oltóanyag-lehetőségeket is próbálja az „asztalon tartani”.

Az Európából történő tömeges szállítás időpontja áprilisnál hamarabb nem várható, de jöhet vakcina máshonnan is tömegesen, és addig is érkezhet kisebb mennyiségben Európából is – mondta a miniszterelnök.

Lesz egy részleges megkönnyebbülés december vége, január környékén, és egy felszabadulás áprilisban – összegzett.

„A végén túl leszünk, és győzni fogunk” – fogalmazott.

A miniszterelnök bejelentette: előírják a kötelező maszkhasználatot a közterületeken éjféltől.

(MTI)