Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Megjelentek a Közlönyben a részletszabályok!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Éjszaka megjelent a kormányrendelet az éjféltőléletbe lépő új szabályokkal kapcsolatban. Nagyon sok bejelentésről már korábban hírt adtunk, a legfontosabb részletek, amiről eddig még nem esett szó:

  • nem kell mindenhová maszk, csak a nagyobb városok polgármesterei mondják meg hogy melyik közterületen kell mindenképpen hordani
  • éjszakai kutyasétáltatáshoz jó ha magunkkal visszük a lakcímkártyánkat, hogy igazolni tudjuk hogy hová vagyunk bejelentve
  • cigit se lehet majd venni este 7 és reggel 5 óra között, mert a dohányboltok is zárva lesznek, a gyógyszertárak mellett csak a benzinkutak maradhatnak nyitva éjszakára
És akkor itt vannak a részletek:
.
Nem kell minden település közterein maszkot viselni – mindezt az éjszaka megjelent Magyar Közlöny tartalmazza. A 10 ezer fő feletti településeknél lesz majd kötelező, de csak ott, ahol ezt a helyi önkormányzat indokoltnak látja. A rendelet azt is tartalmazza, hogy sem sporttevékenység során, sem a parkokban, sem pedig a zöldterületeken sem kötelező továbbra sem a maszk, és 6 év alatti gyerekeknek sem kell viselniük.
.
Érdemes a lakcímkártyájukat magukkal vinni mindazoknak, akik este 8 és reggel 5 óra között szeretnének kutyát sétáltatni. Azt ugyanis csak az otthonuk 500 méteres körzetében lehet. A  rendelet szerint ebben a 9 órás időtartamban csak az lehet az utcán, aki munkába megy, onnan jön vagy éppen azt végzi – de ezt akár igazolni is tudnia kell. A kijárási tilalom éjféltől már életbe lépett, és harminc napig biztos, hogy érvényben is marad.
.
Nem fogadhatnak mától harminc napon át az éttermek vendéget, az ott dolgozókon kívül csak annyi ideig lehet ott valaki, amíg éppen felveszi az elvitelre kiválasztott ételt. Az üzemi étkezdék és az iskolai menzák viszont nyitva tarthatnak, valamint az egészségügyi intézményekben is nyitva lehetnek az éttermek és a büfék.
.
Az üzletek – a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével – este 7 óráig maradhatnak nyitva, és utána a kijárási tilalom lejártával, tehát leghamarabb reggel 5 órakor nyithatnak ki újra. A magyar Közlöny név szerint kiemeli a lottózókat is és a nemzeti dohányboltokat is, így ezeket a helyeket erre az időre be kell zárni.
.
A szállodák mától harminc napon át turistákat nem, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkezett vendégeket fogadhatnak. Csak olyan vendégek fogyaszthatnak bármit, akik a szálloda vendégei.
.
Mostantól 30 napon át mindennemű rendezvény megtartása tilos, ideértve a kulturális eseményeket, valamint a karácsonyi vásárokat. Az online módon közvetített kulturális esemény vagy élő előadás útján nyújtott zeneszolgáltatás ugyanakkor nem minősül rendezvénynek, ha a helyszínen kizárólag a fellépők és a lebonyolításhoz elengedhetetlenül szükséges technikai személyzet tartózkodik. A múzeumokat, könyvtárakat, mozikat és állatkerteket is be kell zárni, ide is csak a dolgozók mehetnek be.
.
A vallási közösségek szertartásai a következő 30 napban a vallási közösség döntése szerint tarthatóak meg – erről döntött a kormány, vagyis nekik kell kialakítani a szabályokat. Temetés legfeljebb 50 fővel tartható meg. Esküvők lakodalom nélkül tarthatóak meg, azonban az eseményen csak meghatározott személyek vehetnek részt. Ilyen a szertartás vezetője, illetve az anyakönyvezető, a házasulók, valamint a házasulók tanúi, szülei, nagyszülei, testvérei és  gyermekei. Minden más családi rendezvényt 10 főben korlátoztak.
.
A sportrendezvényen a most megjelenő kormányrendelet szerint nézőként tartózkodni tilos, ugyanakkor nézők nélkül, zárt körülmények között meg lehet tartani ezeket az esményeket. Az egyéni szabadtéri sportok gyakorlása engedélyezett, ha ez nem csapasport, hanem például futás, gyaloglás, vagy kerékpár. A szabadidős létesítmények használata ugyanakkor  tilos, beleértve különösen a fitnesztermeket, fedett uszodákat és korcsolyapályákat is.
.
A bölcsődék, az óvodák és az általános iskolák a 8. osztályig a megszokott rend szerint nyitva tartanak, a speciális intézményi védelmi intézkedéseket az igazgató határozhat meg. Az iskolák a középfokú oktatásban 9. osztálytól digitális munkarendben működnek mától, a középfokú intézmények kollégiumairól viszont az iskola igazgatója dönt. Digitális munkarendre térnek át az egyetemek és a főiskolák. A felsőoktatási intézmények kollégiumai bezárnak, ez alól kivételeket a rektor állapíthat meg, hogy a határon túli vagy a külföldi diákoknak ne kelljen albérletbe menni, ha itt maradnak.
.
Katonák is elláthatják az egyes kijelölt létesítmények őrzését, védelmét, közreműködhetnek a veszélyhelyzeti védelmi intézkedések betartásának ellenőrzésében és akár közterületi járőrszolgálatot is elláthatnak – olvasható a Magyar Közlönyben. A rendelet betartását a rendőrség az ő közreműködésével ellenőrzi, és 100 ezer forinttól 1 millió forintig terjedő bírságot szabhatnak ki arra, aki ezeket a szabályokat megszegi. A magánszemélyekre 5 ezertől 500 ezer Ft-os bírság szabható ki.