Kezdőlap KORONAVÍRUS

Orbán Viktor: Most zárnunk kell, hogy húsvétkor nyithassunk

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Orbán Viktor, miniszterelnök a közrádióban beszélt a koronavírus járvány miatti szigorításokról. 

Orbán Viktor elmondta, a járványügyi szakemberek tanácsára  szigorított a kormány. Elmondta, ahhoz hogy Húsvétkor fokozatosan nyitni lehessen, most zárnunk kell.

A szigorításokról elmondta, a bölcsődéket egyelőre nem kell bezárni, azonban az óvodákat igen, valamint az általános iskolák is digitális oktatásra térnek át.

Március 8-tól két hétre bezár az ország,  természetesen a drogériák, élelmiszerüzletek, gyógyszertárak nyitva lehetnek. Emellett a kormányfő ismertette, hogy nyitva tarthatnak a tavaszi kerti munkákkal kapcsolatban eszközöket áruló boltok is. Az étterem, kaszinó, szálloda, műszaki cikkeket árusító boltoknak be kell zárnia. A virágboltok esetében március 8-án, nőnapkor  még nyitva lehetnek.

Orbán Viktor elmondta, a bértámogatást kiterjesztik minden ágazatra. A katásoknak nem kell fizetniük erre az időszakra, az egész márciusi hónapra megkapják a bértámogatást és az adókedvezményeket.

A kormányfő ismertette a legfrissebb járványügyi számokat. Eszerint péntekre az országban 6389 új fertőzöttet azonosítottak és elhunyt 143 ember.  6877 ember van jelenleg kórházban, és több, mint 600-an vannak lélegeztetőgépen. A miniszterelnök elmondta, a kórházban kezeltek száma akár felmehet 20 ezerre is.  Minden erőforrást mozgósít a kormány, lesz elég ágy, lélegeztetőgép és ember is. A magánegészségügyben dolgozókat is mozgósíthatják. – mondta Orbán Viktor.

A hétvégi tömeges oltással kapcsoltban a kormányfő elmondta  eddig személyes ismeretség alapú volt az oltás, azonban most át kell állni az adatalapú oltásra. Az utóbbi esetében előfordul olyan, hogy olyanokat hívnak be, akiket már beoltottak. Nagyon sok ember nem ott lakik, ahol be van jegyezve.  Ezért most az egész folyamatot leállítják és egy külön operatív csoport jön létre, hogy a fennálló problémákat kijavítsák. Hozzátette, egy külön telefonszámon lehet majd jelezni, ha valaki problémába ütközik, ezt majd Müller Cecília, országos tisztifőorvos ismerteti a mai napon.

A kormányfő elmondta várhatóan a mostani két hetes zárás után fokozatosan majd újra lehet indítani az életet. Hozzátette a járványügyi szakértők többfajta véleményen vannak. Orbán Viktor elmondta, a mostani kéthetes zárással befordultunk a célegyenesbe és két hét múlva megkezdhetjük a nyitást.