Őrizetbe vették a késelőt

    Ismerősét szúrta meg a gyanú szerint egy 19 éves férfi Tatabányán.

    A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján életveszélyt okozó testi sértés kísérlet bűntett elkövetése miatt folytat eljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 19 éves férfi ellen. A gyanú szerint 2020. szeptember 23-án délután D. Krisztián az utcán szóváltásba került több ismerősével, és egyiküket a nála lévő késsel megszúrta, majd elmenekült a helyszínről. Az esetről az egyik szemtanú tett bejelentést 14 óra 44 perckor, és a rendőröknek mindössze másfél órára volt szükségük arra, hogy elfogják a feltételezett elkövetőt. A helyszín közelében a kést is megtalálták, amit lefoglaltak. A 19 éves férfi gyanúsítotti kihallgatásán tagadta a bűncselekmény elkövetését. D. Krisztiánt a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte, hogy az ügyészség tegyen indítványt a letartóztatására.

    Forrás: police.hu