Őriznie kellett volna a fémet, ehelyett segített ellopni

    Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

    A biztonsági őr segítségével loptak el kábeleket egy üzem területéről. A két férfit a komáromi rendőrök elfogták. 

     

    A Komáromi Rendőrkapitányság lopás miatt folytat büntetőeljárását egy 56 éves, valamint egy 49 éves banai férfi ellen. Az 56 éves gyanúsított biztonsági őrként dolgozott egy bábolnai cég telephelyén. Értesítette egy ismerősét, hogy a cég udvarán különböző fémhulladékok, földkábelek vannak, melyet az ő segítségével ellophat és értékesíthet. Felajánlotta azt is, hogy a telephelyre beengedi autóval és a biztonsági kamerákat is kikapcsolja. A 49 éves férfi a megbeszéltek szerint 2017. augusztus 13-án délelőtt a biztonsági őr közreműködésével és tudtával ellopta a fémhulladékot, melynek nagy részét később értékesített.

    A nyomozók az 56 éves őrt 2017. augusztus 15-én, a 49 éves férfit augusztus 31-én a Komáromi Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták. Ők a bűncselekmény elkövetését beismerték. Az ellopott tárgyak egy része a házkutatás során megtalálták és lefoglalták.

    police.hu