Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Van, amikor nemcsak duma a környezet védelme, hanem valóban tesznek is érte.

Erre lehet egy jó példa, ugyanis összefogás történt a két konkurens, a sportóriás Adidas és a fentartható cipők elkötelezett gyártója az Allbirds között.

Az újonnan előállított műanyag, amelyet mindennap használunk, elhasználódás után hulladékba kerül, hulladéklerakóban vagy rosszabb esetben a tengerbe dobva.

Ami a „zöldebb” futócipőket illeti, hosszú ideje a figyelem középpontjában a kevésbé káros alternatívákkal való helyettesítés áll. Új műanyag helyett újrahasznosítottra és kőolaj alapú cipőtalp habok helyett cukornád.

Ez arra sarkalta a két óriáscéget, hogy zárt láncú, 100 százalékban újrahasznosított műanyagot használva megalkossa a világ legkevesebb szén-dioxid kibocsátású futócipőjét.

A Futurecraft Footprint névre keresztelt futócipő, amelyet ugyanolyan teljesítményre terveztek, mint bármely másik cipőt, de az élettartam alatti karbonlábnyomával, ellentétben – a hasonló cipők 12,5 és 13,6 kg szén-dioxid között – kevesebb, mint 3 kg páronként.

Ez nagyjából megfelel egy benzin üzemű autóval megtett tizenegy kilométernek.

A szuper könnyű (mindössze 154 g) cipő oldalán büszkén hirdeti a szénlábnyom összértékét, mind cipő készítés, csomagolás, felhasználás és az utóélet.

A két cég élenjár a fenntarthatóság előmozdításában és példa lehet más cégek számára.