Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Összejött a pénz! – Független légszennyezettség méréseket indítanak Győrszentivánon

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mindössze hat nap kellett ahhoz, hogy a győrszentiváni civilek összegyűjtsék a pénzt ahhoz, hogy egy független levegőszennyezettség mérést tudjanak elvégeztetni. 

A győrszentivániak akkor kezdetk összefogni, amikor kiderült, hogy a győri Ipari Park bővítésének részeként egy úgynevezett „jelentős mértékben zavaró hatású ipari övezetet” hoznak létre pár száz méterre a lakóövezettől. Az ott lakók azóta aláírással és tünetettéssel is azt akarták elérni, hogy ez ne valósuljon meg. Azonban a győri közgyűlés a múlt héten megszavazta azt az előterjesztést, ami az ipari park bővítéséhez lehetővé teszi a terültek kisajátítását. 

Dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere egyébként pár héttel ezelőtt bejelentette, hogy egy légszennyezettség-mérőt telepítenek a városrészben. Azonban a győrszentivániak gyűjtésbe kezdtek, hogy tudjanak készíteni független méréseket. 

Hat nap alatt,  több, mint 10 millió forint jött össze, az erre a célra létrehozott számlán, így minden akadály elhárul az elől, hogy független levegőszennyezettség (és a további befolyó összegektől függően szintén független víz- és zajszennyezési) méréseket indítsanak – jelentették be hétfő este a civilek a Szívügyünk Szentiván csoportban.