Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Versailles-ban található hálószoba titkos ajtaján keresztül közelíthető hely. A királyné csak a legközelebbi barátait engedte be, ide bújt a francia forradalom idején a dühös tömeg elől.

Diszkrét fényűzés

A 100 négyzetméteres lakosztály szobái között budoár, könyvtár és biliárd szalon is szerepel, két emeleten helyezkednek el, és mind a belső udvarra néznek.

Állítólag ide vonult vissza Marie Antoinette az udvari életből, hogy a legkedveltebb udvarhölgyeivel, gyermekeivel és válogatott baráti körével tölthesse az időt.

Évek kellettek a felújításhoz, most öt év után vált újra látogathatóvá. A Marie Antoinette titkos lakosztályának rekonstrukciója egy nagyobb volumenű felújítások sorozatának utolsó állomása, amelyet a Versailles 400. évfordulója alkalmából indítottak el.

14 évesen érkezett Franciaországba

Azért, hogy megesküdjön a leendő XVI. Lajossal. A privát szobák díszítését és berendezését nem sokkal azután kezdte meg, hogy 1774-ben királyné lett, és egészen 1788-ig folytatta. Állítólag nem volt egyszerű megrendelő, a helyiségek átalakítására vonatkozó követelései és türelmetlensége rendesen kiváltotta a király főépítésze, Ange-Jacques Gabriel haragját.

Tíz év kutatás

Ennyi idő kellett ahhoz, korabeli feljegyzések és beszámolók tanulmányozásával minél pontosabban fel tudják térképezni, hogyan nézhettek ki a szobák. Az eredmény egy aranyozott és selyem enteriőr szentély lett, amely a királyné pazar és extravagáns ízléséről árulkodik. Mivel elég kicsik a szobák, legfeljebb 10 fős csoportokban tekinthetőek meg.

A kutatók a királynő által függönyökhöz és kárpitokhoz választott szövetek nyomait is megpróbálták azonosítani a székek és kanapék felújítása során.

Ha Te is szeretnéd meglátogatni a titkos hálószobát, már semmi akadálya!

 

FORRÁS: AFP/CHRISTOPHE ARCHAMBAULT, The Guardin