Kezdőlap KÉK HÍREK

Öt személy is rendőrkézre került egy nap alatt Győr-Moson-Sopronban

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szolgálatot ellátó állomány öt személyt fogott el, ebből egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, négyet pedig az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

Győr-Moson-Sopron vármegye rendőrei bűncselekmény elkövetése miatt öt személyt, ittas vezetés okán egy főt, illetve egyéb okból kifolyólag is egy embert állítottak elő tegnap. Szabálysértési feljelentéssel 21 alkalommal éltek a rendőrök, helyszíni bírságot 31, míg közigazgatási bírságot 38 alkalommal szabtak ki. Az egyenruhások a megye útjain 362 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 1 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.