Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Oxygen Media Híradó 2024.11.13.

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mutatjuk a mai műsort és annak témáit:

  • Elindult a mézfogyasztást ösztönző kampány, amelynek középpontjában idén a hársméz áll.
  • Magyarország teljes területén, így Győrben és környékén is tilos a baromfikat és más, fogságban tartott madarakat vásárokra vinni, valamint díszmadár- és galamb kiállításokat tartani.
  • A Győr-Szol Üzemi Tanácsának vezetőjével, illetve a cég szakszervezetének vezetőivel tárgyalt Pintér Bence polgármester és Kósa Roland alpolgármester.
  • Három nap, negyven kiadó, 118 program. Pénteken kezdődik a Győri Könyvszalon, amely a város egyik legnépszerűbb eseménysorozata az olvasást, a kultúrát kedvelők körében.
  • Tizennégy évet szabott ki a Győri Ítélőtábla egy kábítószerkereskedőre és az első foknál jóval szigorúbban mérte a vagyonelkobzás összegét.
  • Posonyi Takács László betegsége miatt elmarad a november 14-re, csütörtökre 19 órára meghirdetett Esőember című előadás.
  • Bár hétvégén még egy előrehozott fordulót lejátszanak a megyei labdarúgóbajnokságban, a Koroncó már biztosan őszi bajnokként zárja 2024-et, hisz négy pontos előnnyel várja a folytatást. 
  • Kínában versenyzett a győri vízügyes, Kozma Tamás. A sárkányhajó világkupát a sport fellegvárában, Miluo városában tartották.

Kattintson a kiemelt szavakra és olvassa el bővebben a cikket!