Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Oxygen Media Híradó 2025.01.10.

Mutatjuk a mai műsort és annak témáit:

  • Egyre nő az influenzások száma Győr-Moson-Sopron megyében is. Az év első napjaiban csaknem 20 ezren fordultak orvoshoz a betegségre jellemző tünetekkel országszerte.
  • Táblagépeket, laptopot, élelmiszerutalványokat kaptak rászoruló tanulók Győrben, de van köztük olyan is, aki egy szemüveghez jutott hozzá az egyik felajánlónak köszönhetően. Nyolcadik alkalommal hirdették meg Győrben az Angyalok a Belvárosban elnevezésű jótékonysági akciót.
  • Országosan 7,8 százalékkal drágultak a lakások tavaly, Budapesten ennél is jelentősebb, 11,8 százalékos drágulás ment végbe.
  • Fontos változás jön a hazai építőiparban. Január 15-től minden vállalkozónak, így a Győr- Moson-Sopron megyében működőknek is, rendelkeznie kell majd egy úgynevezett kivitelezői felelősségbiztosítással.
  • Folytatódnak a postabezárások. A következő hetekben tíz vidéki posta nem nyit ki többet.
  • A jókedv garantált. Eisemann Mihály – Szilágyi László Én és a kisöcsém című operettjével folytatódik az évad a Jászai Mari Színházban.
  • Törökországi edzőtáborral is készül az OTP Bank Liga 9. helyén álló ETO FC Győr a tavaszi szezonra.
  • Bronzéremmel tért haza a Dubajban rendezett labdarúgó világbajnokságról a magyar jogászválogatott.

Kattintson a kiemelt szavakra és olvassa el bővebben a cikket!