A Diófa utca, a Lovassy László utca is kisebb tóvá változott egy időre. Az átlagosan 84 milliméternyi csapadék körülbelül három óra alatt esett le, ez okozta a galibát. – A megoldásra rendelkezünk tervekkel. Például a Szent István utcában van egy levezető-rendszer, melynél három ponton szennyvízcsatorna keresztezi a csapadék-csatornát. Ezt még ebben az évben ki fogjuk váltani. Tervek készültek még arra, hogy a Gesztenye fasoron keresztül az újhegyi vízfolyás új nyomvonalát kialakítsuk, ezzel a Vasút utcai problémák is megszűnnének – mondta Horváthy Lóránt. A programra pályázatot nyújtott be az önkormányzat, mely sajnos sikertelen volt. Az alpolgármester hozzátette, hogy akár pályázati forrásból, akár más lehetőség igénybe vételével belátható időn belül szeretnének megoldást találni ezen jelenségek megoldására.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Oxygen Media Híradó 2026.04.30.
Mutatjuk a mai műsort és annak témáit: Rövidesen leállhat a távfűtés Győrben.
Újabb fejlemény a győri Vaskakas Taverna és a Schäffer-ház vitatott visszavásárlási ügyében.
Rendőrségi nyomozás indult...






