Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Múlt és jelen PDF-ben, tulajdonképpen egyfajta értékőrzésre nyílik lehetőség. Az Arcanum Adatbázis Kft. felajánlja minden település számára, hogy hivatalos lapjaikat térítésmentesen digitalizálja. Ezt követően pedig átadja az önkormányzatoknak, illetve laptulajdonosoknak.

Az Arcanum Digitális Tudománytár hazánk legnagyobb teljes szövegűen kereshető periodika-adatbázisa. A 18. századtól a jelen korig több ezer folyóiratot fog össze. A program célja összegyűjteni és megőrizni az egyes települések által kiadott újságokat a kezdetektől egészen mostanáig.

A program keretében elsősorban hírújságokat várnak, reklámújságokat nem tudnak fogadni.

A pályázóknak össze kell gyűjteni a lehető legteljesebb helyi lapgyűjteményt, akár több korábbi lapot is. Rendelkezni kell a még élő lapok online publikációs jogával, és engedélyezni kell ezen tartalmak ADT-n történő közzétételét. Ha már olyan lapot szeretne valaki digitalizáltatni, amelyik megszűnt, ebben az esetben – jogutóddal nem rendelkező lapok esetében – nem szükséges publikációs jogi nyilatkozat, csupán a megszűnés tényét kell jelezni.

Amennyiben összegyűjtötte a lapszámokat a jelentkező, akkor ezt kell eljuttatnia az Arcanum telephelyére (1117 Budapest, Hunyadi János út 9. 20G ép.).

Pályázni 2023. október 21-ig lehet űrlapon, a jelentkezéseket beérkezési sorrendben bírálják el.

A lapokat az ADT-n településenként teszik közzé.

(Fotó: illusztráció, pixabay)