Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Pannonkamra Termelői Piac

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A piac júniustól novemberig, havi egy alkalommal rendezik meg.
Időpontok 2020-ban: május 16., június 20., július 18., augusztus 22., szeptember 19., október 17., november 21.
A piac tehát minden hónap  harmadik szombaton 8-13 óráig kerül megrendezésre. Az árusoknak 8  óráig lesz lehetősége a kipakolásra, 14 óráig pedig el kell hagyni a területet. 8 óra után a pakolás nem engedélyezett, valamint a résztvevőknek vállalniuk kell, hogy forgalmuktól függetlenül a rendezvény teljes időtartama alatt a helyszínen maradnak. A helyek kiosztása érkezési sorrendben történik. A vásár végén az árusok a keletkezett hulladékot összekötött zsákban a helyszínen hagyhatják, melynek elszállításáról a szervezők gondoskodnak.

ÁRUSÍTHATÓ TERMÉKEK
Zöldség, gyümölcs, aszalványok, saját készítésű termékek, kézműves termékek, ételek, italok, gasztronómiai termékek stb.
Az árusításhoz szükséges engedélyekről az árusoknak kell gondoskodnia, a szervezők ezért semmilyen felelősséget nem vállal!A szervezők jogosultak az áruításhoz szükséges engedélyeket ellenőrizni.

KIZÁRÓLAGOSSÁG, ARCULAT
Egyelőre nem törekszünk a teljesen egységes megjelenésre, mindenkinek magának kell gondoskodnia az árusításhoz szükséges IGÉNYES standokról, pavilonokról.
Egyelőre mindenkinek szeretnénk lehetőséget biztosítani, aki minőségi áruval érkezik, nincs kizárólagosság.
A termelőkön kívül várjuk  a kézműveseket is.

A RENDEZVÉNY PROPAGÁLÁSA, NÉPSZERŰSÍTÉSE
Plakátok, szórólapok, helyi újság, Kisalföld, közösségi média stb.

HELYPÉNZ/ TERÜLETFOGLALÁSI DÍJ
– Őstermelők, termelők kézművesek, egyéb árusok: 600 Ft/ m 2
A helypénz beszedése a piac napjának reggelén történik.
A vásárra jelentkezni mindig a piac előtti szerdáig lehet:
– a Tourinform irodában személyesen (9090 Pannonhalma, Váralja u. 3.)
– telefonon (+36 96 960 072) vagy a pannonhalma@tourinform.hu e-mail címen
 „Pannonkamra” online jelentkezési lap visszaküldésével.

Tisztelt/kedves Árusok, Termelők, Érdeklődők!
Arra szeretnénk kérni Önöket, hogy az elkövetkezendő időszakban segítsék a munkánkat az árusok toborzásával, piacunk népszerűsítésével, valamint olyan programlehetőségek gyűjtésével, amelyekkel alkalmanként színesíteni tudjuk a rendezvényt.
Kérjük Önöket, hogy amennyiben az általunk leírtakhoz észrevételük/javaslatuk lenne, keressenek bennünket elérhetőségeinken.Tourinform Pannonhalma – 9090 Pannonhalma, Váralja 3.
pannonhalma@tourinform.hu

Forrás: pannonhalma.hu