Parasztolimpiát rendeztek Mecséren. A megmérettetésen négy, nyolc fős csapat bizonyíthatott olyan versenyszámokban, mint például a gané lapátolás, ostorcsattintás, patkódobálás és asszonyhordás talicskában. Összesen tizenöt feladatot kellett végrehajtaniuk a résztvevőknek, akik futottak, estek-keltek és főztek, a nap végén pedig megválasztották közülük a legnagyobb parasztot is.
Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Győrben is megemlékeztek a halottak napjáról
Ha nincs vég, nincs mihez mérni azt, amit teszünk. Erről Győr polgármestere beszélt a Nádorvárosi Köztemetőben tartott halottak napi megemlékezésen. Pintér Bence elmondta, aki...







