Példamutató szülői összefogás a kisbajcsi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában. Már 8 éve megalakult a szervezet, ezalatt az idő alatt több mint 2 millió forintot gyűjtöttek össze, amit az iskola fejlődésére költöttek. Az elmúlt években többek között az aulát, valamint a lépcsőket is interaktív matricákkal díszítették fel, ezen kívül pedig az étkezőbe érkeztek új asztalok és székek. Azonban az egyik legnagyobb beruházás, a lány öltöző felújítása volt, amely tavaly májusban készült el.
Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Borbély Balázs: még nem tudom felfogni, hogy mi történt
Időre van szüksége a magyar bajnoki cím megnyerésének megélésére Borbély Balázsnak, az ETO FC Győr vezetőedzőjének, akinek csapata a Kisvárda vendégeként aratott szombati 1-0-s...





