Kezdőlap KÉK HÍREK

Pénzváltás ürügyén lopott

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A mosonmagyaróvári járőrök fél óra alatt azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét.

Bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint egy fiatal pár pénzváltás ürügyén szólított meg egy mosonmagyaróvári nőt a Régi Vámház téren lévő boltban. Miközben az asszony tárcájában a kért címletek után kutatott, a férfi a figyelmét elterelve abból kiemelt egy húszezer forintos bankjegyet, amit ellopott. A sértett a pénz hiányát a fiatalok távozása után észlelte.

A helyszínre érkező járőrök az üzlet biztonsági kamerái által készített felvételeken felismerték a feltételezett elkövetőket, ezért megkezdték felkutatásukat. Az egyenruhások a vasútállomáson meg is találták a párt, akiket a helyi rendőrkapitányságra előállítottak.

A 18 éves budapesti férfi elismerte, hogy ő lopta el a pénzt – amiről párja nem tudott – majd a megszerzett összegből vonatjegyeket vásárolt. L. Róbertet a nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Forrás: police.hu