Egy valótlan bejelentés következményei

rendőrségi villogó

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság hatóság félrevezetésének bűntette miatt eljárást kezdeményezett egy fiatalkorúval szemben.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kényszerítés bűntettének gyanúja miatt folytatott eljárást egy 16 éves lány feljelentését követően ismeretlen tettessel szemben. A bejelentés szerint egy férfi az autójába akarta kényszeríteni a fiatal lányt. A rendőrkapitányság nyomozói a fiatalkorú sértett, valamint a tanúk által elmondott elsődleges adatok, illetve a bűncselekmény kiemelt súlyára tekintettel, nagy erőkkel kezdték meg a cselekmény elkövetőjének beazonosítását. Ennek során a nyomozók a bűncselekmény helyszínén és annak környezetében, valamint a szomszédos községben adatgyűjtést folytattak, tanúkat kutattak fel, illetve intézkedtek személyi és tárgyi bizonyítékok beszerzésére. A hasonló esetek megelőzése érdekében kiterjesztett bűnügyi, valamint rendészeti intézkedéseket vezettek be a környező településeken. Az alapos és minden részletre kiterjedő büntetőeljárás során a nyomozók megállapították, hogy a sértett és a tanúk által büntetőjogi felelősségük tudatában tett vallomások nem feleltek meg a valóságnak. Az érintettek folytatólagos kihallgatásaik során elismerték, hogy korábban a hatóság előtt valótlan nyilatkozatot tettek.

A kényszerítés bűntette miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság bűncselekmény hiányában megszüntette, és a fiatalkorú sértettel, illetve két hamisan nyilatkozó tanúval szemben büntetőeljárást kezdeményezett.

A hasonló cselekménynek gondolt, a fenti ügyet követően pár nappal később tett állampolgári bejelentés alapján indult nyomozást a rendőrkapitányság a beszerzett információk alapján, szintén bűncselekmény hiányában szüntette meg.

Forrás: police.hu

Rendezvényszervező, kommunikációs tanácsadó