Pisztolyt rántott, levegőbe lőtt

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Jogerősen három évet kapott az a tatai férfi, aki feleségét azzal fenyegette, hogy megöli, a rendőröket pedig azzal, hogy magával végez.

Dr. Reszl Ildikó megyei főügyész elmondta, hogy a főügyészség emberölés előkészületének bűntette, valamint lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki le akarta lőni a feleségét. A büntető ügyben előkészítő ülésen jogerős ítéletet hozott a Tatabányai Törvényszék.

A törvényszék az ügyészség indítványával egyezően, előkészítő ülésen három év börtönbüntetést szabott ki a bűnösségét beismerő vádlottal szemben, valamint öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítéletet a vádlott, védője és az ügyész is tudomásul vette, így az jogerőssé vált.

A férfi tatai otthonukban 2019. június 29-én kora délután előzetes szóváltást követően vette magához az engedély nélkül tartott lőfegyverét azért, hogy a feleségét lelője. Házasságuk már korábban megromlott a férfi alkoholizmusa és bántalmazó magatartása miatt. Azon az ominózus napon az asszony elmenekült előle, és a szomszédok értesítették a rendőrséget.

Amikor a férfi a kiérkező rendőröket meglátta, a kezében lévő fegyvert a fejéhez tartva azzal fenyegetőzött, hogy ha a rendőrök közelebb mennek, akkor öngyilkos lesz. Ezt követően egy rövidebb időre eltűnt a szemük elől, majd ismét előjött, a fegyvert elvette a fejétől és a levegőbe lőtt. A férfi végül hosszabb rábeszélés után letette a fegyvert és megadta magát.

Forrás: police.hu