Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Kultúra

Popzenei egyetem lehet Budapesten

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Petőfi Zenei Tanács alakuló ülésén merült fel a Póka Egon Egyetem ötlete.

Demeter Szilárd kezdeményezésére a napokban alakult meg a Petőfi Zenei Tanács. A tanács egyik tagja a Bikini együttes alapítója, Németh Alajos, aki elmondta, hogy az alakuló ülésen felmerült egy olyan akkreditált egyetem létrehozása, amely popzenei zeneművészeti felsőoktatási képzést nyújtana.

Már a neve is megvan az intézménynek, a nemrég elhunyt zeneszerző-basszusgitárosról, Póka Egonról neveznék el, aki többek közt a Hobo Blues Band tagja is volt. És nevéhez köthető a Kőbányai Zenei Stúdió elindítása, ami meg is maradna a tervek szerint szakközépiskolának, és afölött lenne majd az egyetem.

(forrás: hvg.hu, foto: Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt )